Fedettpályás országos bajnoki idény – minden korcsoportban a bajnoki dobogón a pécsiek

 

🥇🥇🥈🥈🥉🥉🥉

 

Az idei fedettpályás országos bajnokságok során minden korcsoportban állhatott pécsi atléta a bajnoki dobogón.

A sort Burján Adrienn kezdte meg január végén, aki az újonc országos bajnokság leány 60 m-es síkfutás versenyszámában elért 8,50 mp-es idejével az újonc országos bajnoki harmadik helyet szerezte meg.

A február első hétvégéjén megrendezett fedettpályás serdülő országos bajnokság legfényesebb pécsi sikere Brunner Hugó nevéhez fűződik, aki a fiú távolugrás versenyszámban elért 643 cm-es eredményével országos bajnoki címet szerzett. Hugó eredménye külön megkalapolandó az elért aranyjelvényes szinten és korosztályos ranglista vezető eredményen túl is, mivel felkészülését az elmúlt 6 hétben egy komoly húzódás nehezítette.

A serdülő fiúk legrövidebb sprint versenyszámában, 60 m-en, a három pécsi induló közül hárman kerültek a versenyszám „A” illetve „B” döntőjébe. A legeredményesebb pécsi serdülő sprinter az idei évben is Schmidt Bence lett, aki az „A” döntőben a 2. helyen futott célba, ezzel országos bajnoki ezüst érmet szerzett, ideje 7,41 mp. Egyéni csúcsot futott ezen kívül Brunner Hugó és Kovács Zoltán is 60 m-en, mely Hugót az „A” döntőre, míg Zolit a „B” döntőre kvalifikálta. Hugó a döntőben már nem állt rajthoz húzódása miatt, Kovács Zoli a „B” döntőben 2. helyen zárta a versenyt.

Magyarország junior és ifjúsági fedettpályás összetett országos bajnokságán Kárpáti Enikő Kata a junior ötpróba versenyszámában 2. helyen végzett, begyűjtve ezzel idei első országos bajnoki dobogós eredményét.

A soron következő bajnokság a felnőtt országos bajnokság volt, ahol egy junior és egy ifjúsági korosztályú versenyző képviselte Pécset. A junior korcsoportos Kárpáti Enikő Kata a női magasugrás mezőnyében a 3. helyen végzett 173 cm-es eredménnyel. Az ifjúsági korcsoportos Borhy Anna a női rúdugrás mezőnyében a 6. helyen zárta a versenyt, 360 cm-es egyéni csúccsal.

Az országos fedettpályás bajnoki sorozatot az ifjúsági és junior országos bajnokság zárta, ahol Kárpáti Enikő Kata újabb, ezúttal junior országos bajnoki címet szerzett női magasugrásban, 174 cm-rel. Borhy Anna országos bajnoki 3. helyen végzett az ifjúsági rúdugrás mezőnyében, 360 cm-es egyéni csúcs beállítással. 

Összességében:
  • 1 újonc országos bajnoki 3. hely: Burján Adrienn, 60 m
  • 1 serdülő bajnoki cím: Brunner Hugó, távolugrás
  • 1 serdülő országos bajnoki 2. hely: Schmidt Bence, 60 m
  • 1 junior országos bajnoki cím: Kárpáti Enikő Kata, magasugrás
  • 1 junior országos bajnoki 2. hely: Kárpáti Enikő Kata, ötpróba
  • 1 felnőtt országos bajnoki 3. hely: Kárpáti Enikő Kata, magasugrás
  • 1 ifjúsági országos bajnoki 3. hely: Borhy Anna, rúdugrás

Kárpáti Enikő Kata kiemelkedő eredményességgel zárta a fedettpályás szezont: minden rajthoz állása bajnoki dobogós eredményt hozott.

A bajnoki dobogós eredményekkel együtt mindösszesen 29 rajthoz állásból 19 alkalommal végeztek versenyzőink az első 12 között a korosztályos országos bajnokságokon, és számos egyéni csúcs dőlt meg a versenyek során.

Gratulálunk a fedettpályás eredményekhez! Kezdődhet a felkészülés a szabadtéri szezonra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük