Elszállt a 2020-as versenyszezon – Egy szokatlan év összefoglalása

Garamvölgyi Petra rúdugró verseny bemelegítése közben
fotó: Ambrus László

 

Minden szempontból szokatlan év a 2020-as. Február elején óriási lendülettel indult neki csoportunk a fedettpályás versenyeknek, csillogó szemekkel, csodálatos célokkal és álmokkal az akkor még előttünk álló évre: U18 EB Rieti, U20 VB Nairobi, válogatott viadalok, egyéni csúcsok, országos csúcsok, korosztályos országos bajnoki helyezések – nagyokat álmodtunk. Fantasztikusan indult az év (klikk), januárban rögtön 2 korosztályos országos csúccsal rúdugrásban Garamvölgyi Petrától (U18 EB szint is egyben), és számos fedettpályás egyéni csúccsal, valamint egy U20-as VB szintteljesítéssel – ez utóbbi Farkas Bencétől 200 m-en Bécsben.

Következtek a további hazai felkészülési versenyek majd a fedettpályás országos bajnokságok, melyek sorában első a felnőtt OB volt. Garamvölgyi Petra még 2 alkalommal döntött fedettpályán korosztályos országos csúcsot először 400 cm-rel, majd a felnőtt OB-n 410 cm-rel, amivel a magyar felnőtt mezőnyben a 2. helyen végzett, és a korosztályos (U18) világranlista élére ugrotta fel magát.  A felnőtt OB-n Farkas Bence 21,47 mp-es futással 200 m-en szintén 2. helyen végzett.  Petra ifjúsági, Bence junior korú versenyzőként ért a felnőtt mezőny országos dobogójára, kiváló eredményekkel.

 

Garamvölgyi Petra 410 cm-es ifjúsági országos csúcsa

 

A fedettpályás országos bajnokságokat az ifjúsági és junior korosztályok bajnokságaival zártuk. Országos bajnoki címet szerzett Garamvölgyi Petra ifjúsági rúdugrásban, Borhy Anna junior rúdugrásban, Farkas Bence junior 200 m-en.  

Farkas Bence junior 60 m-en bajnoki ezüstérmet, Brunner Hugó ifjúsági távolugrásban bajnoki bronzérmet szerzett. Borhy Anna 5. helyen zárt a junior távolugrók között, Garamvölgyi Petra 6. helyen az ifjúsági 60 m mezőnyében egyéni csúccsal,  és Erát Kristóf is 6. helyen futott célba az ifik között 60 m-en, szintén egyéni csúccsal. 

Az ifjúsági és junior fedettpályás országos bajnokság érmei

 

EZT A SIKERSOROZATOT KÖVETTE A MÁRCIUSI TELJES LEÁLLÁS A PANDÉMIA HELYZETBEN, MAJD A HAZAI ÉS NEMZETKÖZI VERENYNAPTÁR MÓDOSÍTÁSAI – AZ ÖSSZES KIEMELT KOROSZTÁLYOS NEMZETKÖZI VERSENY TÖRLÉSE VAGY KÖVETKEZŐ ÉVEKRE TÖRTÉNŐ HALASZTÁSA.

IFJÚSÁGI EB (RIETI – OLASZORSZÁG) – 2021-RE HALASZTVA

EYOF (EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIA) – 2022-RE HALASZTVA

JUNIOR VB  (NAIROBI – KENYA) – 2021-RE HALASZTVA

 

A szabadtéri versenyszezonra már alapvetően változtak meg a célok az idei évre vonatkozóan, mivel többszörösen nehezített feltételek között teljesítették sportolóink az egész szabadtéri szezont. A korosztályos világversenyek halasztását illetve törlését követően, az ügyességi atléták számára erősen korlátozott felkészülési körülmények között készülve, komoly motivációs problémákkal és többen egészségügyi problémákkal küzdve illetve nehezítve, sorozat versenyterhelésben haladtak a hetek és hónapok, a szezon végén már nagyon erőltetett menetben. Év elején még álmodtunk, szezon közepén már csak tisztességes helytállással teljesíteni akartuk az idei szezont.

A szabadtéri versenyszezonban összesen 21 versenyen indultak sportolóink az ország különböző pontjain illetve egy külföldi versenyt vállaltunk Ausztriában: Bonyhád, Szekszárd, Gödöllő, Veszprém, Tatabánya, Budapest – MTK/IKARUS/FTC/Honvéd pálya, Graz, Debrecen, Székesfehérvár és végül Pécs voltak a verseny állomások júniustól szeptember közepéig.

Top Meeting Graz – férfi 200 m befutó Farkas Bencével

A szabadtéri szezon legjobb eredményei:
  • Július 2., Veszprém Egyéni csúcsok versenysorozata I. forduló Farkas Bence junior férfi 300 m-en 34,30 mp-es idővel 1. hely, országos junior ranglista 2. helyén zárta a szezont
  • Július 3., Szekszárd nyílt verseny – Brunner Hugó 693 cm-es egyéni csúccsal nyerte a versenyt, amivel vezeti az országos ifjúsági férfi távolugró ranglistát az idei évben
  • Július 18., Top Meeting Graz – Farkas Bence férfi 200 m 1. hely
  • Erát Kristóf 1 alkalommal, Farkas Bence 4 alkalommal futott a korosztályos 4×100 m-es válogatott váltóval felkészülési versenyen
  • Garamvölgyi Petra felnőtt országos bajnokság 3. hely női rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 8-9.)
  • Farkas Bence junior országos bajnok férfi 200 m-en 21, 42 mp-es idővel, amivel a korosztályos országos ranglista 3. helyén zárta a szezont  (Budapest, MTK pálya, augusztus 15-16.)

Farkas Bence a junior férfi 200 m 2020. évi országos bajnoka

  • Farkas Bence junior országos bajnoki 2. helyezés férfi 100 m-en 10,73 mp-es idővel, amivel a korosztályos országos ranglista 4. helyén zárta a szezont  (Budapest, MTK pálya, augusztus 15-16.)
  • Farkas Bence a Gyulai Memorial  200 m-es férfi síkfutás országos futamában 1. hely 21,59 mp-es idővel (Székesfehérvár, augusztus 19.)
  • Brunner Hugó ifjúsági országos bajnok távolugrásban (Debrecen, augusztus 22-23.)

Brunner Hugó ifjúsági országos bajnok, távolugrás

  • Garamvölgyi Petra ifjúsági országos bajnoki 3. hely rúdugrásban (Debrecen, augusztus 22-23.)
  • Garamvölgyi Petra az ifjúsági liga döntő bajnoka rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)

Garamvölgyi Petra az ifjúsági liga döntő bajnoka

  • Borhy Anna junior liga döntő 2. helyezett rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)
  • Farkas Bence junior liga döntő 2. helyezett 100 m-en és 3. helyezett 200 m-en (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)
  • Garamvölgyi Petra szuper liga döntő 2. helyezett rúdugrásban, egyben korosztályos országos ranglista vezető eredmény az ifjúságiaknál  (Budapest, MTK pálya, szeptember 12-13.)
  • Farkas Bence szuper liga döntő 2. helyezett 200 m-en (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)

 

Viszlát 2020!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük