Elszállt a 2020-as versenyszezon – Egy szokatlan év összefoglalása

Garamvölgyi Petra rúdugró verseny bemelegítése közben
fotó: Ambrus László

 

Minden szempontból szokatlan év a 2020-as. Február elején óriási lendülettel indult neki csoportunk a fedettpályás versenyeknek, csillogó szemekkel, csodálatos célokkal és álmokkal az akkor még előttünk álló évre: U18 EB Rieti, U20 VB Nairobi, válogatott viadalok, egyéni csúcsok, országos csúcsok, korosztályos országos bajnoki helyezések – nagyokat álmodtunk. Fantasztikusan indult az év (klikk), januárban rögtön 2 korosztályos országos csúccsal rúdugrásban Garamvölgyi Petrától (U18 EB szint is egyben), és számos fedettpályás egyéni csúccsal, valamint egy U20-as VB szintteljesítéssel – ez utóbbi Farkas Bencétől 200 m-en Bécsben.

Következtek a további hazai felkészülési versenyek majd a fedettpályás országos bajnokságok, melyek sorában első a felnőtt OB volt. Garamvölgyi Petra még 2 alkalommal döntött fedettpályán korosztályos országos csúcsot először 400 cm-rel, majd a felnőtt OB-n 410 cm-rel, amivel a magyar felnőtt mezőnyben a 2. helyen végzett, és a korosztályos (U18) világranlista élére ugrotta fel magát.  A felnőtt OB-n Farkas Bence 21,47 mp-es futással 200 m-en szintén 2. helyen végzett.  Petra ifjúsági, Bence junior korú versenyzőként ért a felnőtt mezőny országos dobogójára, kiváló eredményekkel.

 

Garamvölgyi Petra 410 cm-es ifjúsági országos csúcsa

 

A fedettpályás országos bajnokságokat az ifjúsági és junior korosztályok bajnokságaival zártuk. Országos bajnoki címet szerzett Garamvölgyi Petra ifjúsági rúdugrásban, Borhy Anna junior rúdugrásban, Farkas Bence junior 200 m-en.  

Farkas Bence junior 60 m-en bajnoki ezüstérmet, Brunner Hugó ifjúsági távolugrásban bajnoki bronzérmet szerzett. Borhy Anna 5. helyen zárt a junior távolugrók között, Garamvölgyi Petra 6. helyen az ifjúsági 60 m mezőnyében egyéni csúccsal,  és Erát Kristóf is 6. helyen futott célba az ifik között 60 m-en, szintén egyéni csúccsal. 

Az ifjúsági és junior fedettpályás országos bajnokság érmei

 

EZT A SIKERSOROZATOT KÖVETTE A MÁRCIUSI TELJES LEÁLLÁS A PANDÉMIA HELYZETBEN, MAJD A HAZAI ÉS NEMZETKÖZI VERENYNAPTÁR MÓDOSÍTÁSAI – AZ ÖSSZES KIEMELT KOROSZTÁLYOS NEMZETKÖZI VERSENY TÖRLÉSE VAGY KÖVETKEZŐ ÉVEKRE TÖRTÉNŐ HALASZTÁSA.

IFJÚSÁGI EB (RIETI – OLASZORSZÁG) – 2021-RE HALASZTVA

EYOF (EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIA) – 2022-RE HALASZTVA

JUNIOR VB  (NAIROBI – KENYA) – 2021-RE HALASZTVA

 

A szabadtéri versenyszezonra már alapvetően változtak meg a célok az idei évre vonatkozóan, mivel többszörösen nehezített feltételek között teljesítették sportolóink az egész szabadtéri szezont. A korosztályos világversenyek halasztását illetve törlését követően, az ügyességi atléták számára erősen korlátozott felkészülési körülmények között készülve, komoly motivációs problémákkal és többen egészségügyi problémákkal küzdve illetve nehezítve, sorozat versenyterhelésben haladtak a hetek és hónapok, a szezon végén már nagyon erőltetett menetben. Év elején még álmodtunk, szezon közepén már csak tisztességes helytállással teljesíteni akartuk az idei szezont.

A szabadtéri versenyszezonban összesen 21 versenyen indultak sportolóink az ország különböző pontjain illetve egy külföldi versenyt vállaltunk Ausztriában: Bonyhád, Szekszárd, Gödöllő, Veszprém, Tatabánya, Budapest – MTK/IKARUS/FTC/Honvéd pálya, Graz, Debrecen, Székesfehérvár és végül Pécs voltak a verseny állomások júniustól szeptember közepéig.

Top Meeting Graz – férfi 200 m befutó Farkas Bencével

A szabadtéri szezon legjobb eredményei:
  • Július 2., Veszprém Egyéni csúcsok versenysorozata I. forduló Farkas Bence junior férfi 300 m-en 34,30 mp-es idővel 1. hely, országos junior ranglista 2. helyén zárta a szezont
  • Július 3., Szekszárd nyílt verseny – Brunner Hugó 693 cm-es egyéni csúccsal nyerte a versenyt, amivel vezeti az országos ifjúsági férfi távolugró ranglistát az idei évben
  • Július 18., Top Meeting Graz – Farkas Bence férfi 200 m 1. hely
  • Erát Kristóf 1 alkalommal, Farkas Bence 4 alkalommal futott a korosztályos 4×100 m-es válogatott váltóval felkészülési versenyen
  • Garamvölgyi Petra felnőtt országos bajnokság 3. hely női rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 8-9.)
  • Farkas Bence junior országos bajnok férfi 200 m-en 21, 42 mp-es idővel, amivel a korosztályos országos ranglista 3. helyén zárta a szezont  (Budapest, MTK pálya, augusztus 15-16.)

Farkas Bence a junior férfi 200 m 2020. évi országos bajnoka

  • Farkas Bence junior országos bajnoki 2. helyezés férfi 100 m-en 10,73 mp-es idővel, amivel a korosztályos országos ranglista 4. helyén zárta a szezont  (Budapest, MTK pálya, augusztus 15-16.)
  • Farkas Bence a Gyulai Memorial  200 m-es férfi síkfutás országos futamában 1. hely 21,59 mp-es idővel (Székesfehérvár, augusztus 19.)
  • Brunner Hugó ifjúsági országos bajnok távolugrásban (Debrecen, augusztus 22-23.)

Brunner Hugó ifjúsági országos bajnok, távolugrás

  • Garamvölgyi Petra ifjúsági országos bajnoki 3. hely rúdugrásban (Debrecen, augusztus 22-23.)
  • Garamvölgyi Petra az ifjúsági liga döntő bajnoka rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)

Garamvölgyi Petra az ifjúsági liga döntő bajnoka

  • Borhy Anna junior liga döntő 2. helyezett rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)
  • Farkas Bence junior liga döntő 2. helyezett 100 m-en és 3. helyezett 200 m-en (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)
  • Garamvölgyi Petra szuper liga döntő 2. helyezett rúdugrásban, egyben korosztályos országos ranglista vezető eredmény az ifjúságiaknál  (Budapest, MTK pálya, szeptember 12-13.)
  • Farkas Bence szuper liga döntő 2. helyezett 200 m-en (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)

 

Viszlát 2020!

 

 

3 pécsi dobogós eredmény a Budapest Régió Nyílt Fedettpályás Bajnokságán

2019. január 19-én (szombaton) rendezték Budapesten a BOK csarnokban, a Budapest Régió Nyílt Fedettpályás Bajnokságát.

A PSN Zrt. sportolói közül a legeredményesebb versenyző Kárpáti Enikő Kata volt a hétvégén, aki 175 cm-es fedettpályás egyéni csúccsal nyerte a női magasugrás versenyszámát.

Kárpáti Enikő Kata, a női magasugrás fedettpályás Budapest Bajnoksa

Egyéni csúcsokat és PSN dobogós helyezéseket hoztak a női és férfi 3000 m-es síkfutás versenyei is. A női mezőnyben Sárszegi Noémi 10:24.53-es egyéni csúccsal a 3. helyen, míg a férfi mezőnyben Fazekas Milán Gábor 8:20.38-es idővel, óriási egyéni csúccsal és véghajrával, a 2. helyen futott a célba,  a Tóth Szilárdtól érkező, az egész csarnokban jól hallható, és sokat segítő buzdítás mellett.

Sárszegi Noémi, női 3000 m 3. hely

Fazekas Milán Gábor, férfi 3000 m 2. hely

A fiatalabb versenyzők közül is többen értek el fedettpályás egyéni csúcs eredményeket, többen közülük életük első felnőtt mezőnyös versenyén álltak rajthoz: Borhy Anna rúdugrásban, Ortmann Anna 800 m-en, Rab Ákos 400 m-en és Erát Kristóf 200 m-en teljesített fedettpályás egyéni csúcsot.

Gratulálunk a dobogós helyezéseket és egyéni csúcsokat elérő sportolóknak és felkészítőiknek egyaránt!

Vidék OB, WHC Kupa, Rába Kupa

Sportolóink az elmúlt hétvégén 2 helyszínen, 3 versenyen álltak rajthoz, és sorra halmozták az egyéni csúcsokat és kiváló eredményeket.

A sort Zalaegerszegen kezdték meg gyermek sportolóink a WHC Kupa, országos Sport XXI-es egyéni pályaverseny keretében.

Eredményeik:
U11-es korosztály:
  • Kislaki Péter távolugrás 1. hely
  • Kislaki Péter 60 m 1. hely
  • Jauck Julanna 60 m 3. hely
U13-as korosztály:
  • Burján Adrienn 60 m 1. hely
  • Burján Adrienn távolugrás 3. hely
  • Elekes Natália kislabdahajítás 4. hely

Jauck Julianna, Burján Adrienn, Elekes Natália, Kislaki Péter

 

Szintén Zalaegerszegen zajlott szombaton az országos vidékbajnokság. A PSN színeiben Fazekas Milán tett szert egy számára új versenytávon tapasztalatra, a legrövidebb középtávfutó távon, a férfi 800 m mezőnyében. Milán 3. helyen végzett 1:55,65-os idővel.

Fazekas Milán, Vidékbajnoki 3. hely, férfi 800 m

 

A hétvége további atlétikai versenyei Győrben zajlottak, ahol atlétáink a serdülő és ifi liga versenyeinek a keretében indultak a Rába Kupán, és egyéni csúcsokat halmozva értek el remek eredményeket.

 

Rába Kupa eredményei:

1. nap eredményei:

– Garamvölgyi Petra, Serdülő Liga rúdugrás 1. hely, 340 cm-es egyéni csúccsal (országos ranglista vezető eredmény)
– Garamvölgyi Petra, Serdülő Liga távolugrás 1. hely, 552 cm-es egyéni csúccsal (országos ranglista vezető eredmény)
– Skriván Bíbor, Serdülő Liga rúdugrás 9. hely, 260 cm-es egyéni csúccsal
– Borhy Anna, Szuper Liga rúdugrás 6. hely, 340 cm-rel (bíztató kísérlet az ifi EB szint magasságra is)
– Brunner Hugó, Serdülő Liga távolugrás 1. hely, 618 cm-es egyéni csúccsal (országos ranglista vezető eredmény)
– Csiszár Balázs, Serdülő Liga 300 m gát 4. hely, 42,67 mp-es egyéni csúccsal.

2. nap eredményei:

– Skriván Bíbor, Serdülő Liga, leány 100 m döntő, 1. hely, 12.35 mp-es egyéni csúccsal (országos ranglista vezető eredmény)
– Garamvölgyi Petra, Serdülő Liga, leány 100 m döntő, 4. hely, 12.79 mp-es egyéni csúcs (előfutamban elért időeredmény)
– Brunner Hugó, Serdülő Liga, 100 m gát 7. hely, rúdugrás 10. hely
– Borhy Anna, Szuper Liga, magasugrás, 3. hely, 168 cm (5 cm-re az ifi EB szinttől)
– Csiszár Balázs, Serdülő Liga, 1500 m, 3. hely, 4:34.12.

Borhy Anna, Csiszár Balázs, Brunner Hugó, Garamvölgyi Petra, Skriván Bíbor, Fazekas Milán – Rába Kupa, Győr

 

Gratulálunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Hajrá PSN! Hajrá Pécs!

 

 

2018 Január – Eredményes szezonkezdet minden korosztályban

A 2018-as évet nagy aktivitással kezdtük meg januárban.

 

Első versenyünk az idei évben a MASZ nyílt rúdugró felmérő versenye volt, Budapesten a BOK csarnokban , 2018.01.13-án.

A versenyen a következő eredmények születtek:

Név Versenyszám Eredmény Megjegyzés
Locskai Anna Rúdugrás 250 cm új egyéni csúcs, korcsoportjában legjobb eredmény
Borhy Anna Rúdugrás 290 cm
Gyéresi Luca Rúdugrás 240 cm
Brunner Hugó Rúdugrás 290 cm egyéni csúcs beállítás,
évfolyamában legjobb eredmény

 


 

Januárban a 2. versenyünkön a gyermek sportolóink (U11 és U13-as korosztály) álltak rajthoz a Boros Dezső gyermekversenyen, Bonyhádon, szintén január 13-án.

A versenyen 20 gyermek korosztályú (U11 és U13) kis sportolónkkal vettünk részt.

A gyerekek nagyon eredményesen szerepeltek, összesen 29 dobogós helyezést értek el:

– 14 első hely
– 10 második hely
– 5 harmadik hely

5 sportolónk mindkét versenyszámában a dobogó legtetejére állhatott: Burján Adrienn, Jauck Julianna, Kislaki Péter, Marosvölgyi Ádám és Putsay Bence.

Az eredményes szereplésnek köszönhetően idén ismét a PSN Zrt. gyermek csapata hozhatta el a csapatok közti verseny kupáját is, a Bonyhád és a Szekszárd csapatai előtt.

A Boros Dezső gyermekverseny győztes csapata a PSN Zrt.

Részletes eredménylista:

Név Versenyszám Helyezés
Burján Adrienn 60 m I.
Burján Adrienn magasugrás I.
Hőgye Petra magasugrás I.
Jauck Julianna 60 m gát I.
Jauck Julianna magasugrás I.
Kislaki Péter 60 m I.
Kislaki Péter távolugrás I.
Krausz Zara súlylökés I.
Lajos Zénó Noel 600 m I.
Marosvölgyi Ádám súlylökés I.
Marosvölgyi Ádám magasugrás I.
Putsay Bence 60 m gát I.
Putsay Bence magasugrás I.
Udvarácz Zorán távolugrás I.
4×1 körös lány váltó „A” II.
Csiszár Timi 60 m gát II.
Csiszár Timi 300 m II.
Elekes Natália súlylökés II.
Filákovity Dana 60 m gát II.
Hőgye Petra 60 m gát II.
Krausz Zara magasugrás II.
Lajos Zénó Noel 60 m II.
Varga-L. Liza súlylökés II.
Várkonyi Bálint súlylökés II.
Elekes Natália távolugrás III.
Molnár Gréta magasugrás III.
Stettner Viktória 60 m gát III.
Stettner Viktória magasugrás III.
Terjánszky Liliána 60 m gát III.
Schmidt Viktória magasugrás IV.
Udvarácz Zorán 60 m IV.
4×1 körös fiú váltó V.
Németh Kitti 60 m V.
4×1 körös lány váltó „B” VI.
Molnár Gréta 60 m VI.
Stettner János 60 m gát VI.
Várkonyi Bálint 300 m VI.
Németh Kitti 300 m VIII.
Stettner János súlylökés VIII.
Terjánszky Liliána távolugrás VIII.
Schmidt Viktória 60 m XI.

 


 

Soron következő versenyünk a Bonyhádon megrendezett  téli felkészülési ranglista versenysorozat 1. versenye volt január 17-én.

A versenyen megszületett az első ügyességi atlétikai aranyjelvényes szint teljesítés 2018-ban. Tulajdonosa Borhy Anna, ifjúsági leány magasugrás versenyszámban, 170 cm-es eredménnyel.

További biztató eredmények születtek több versenyszámban is.

 

Név Versenyszám Eredmény Megjegyzés
Skriván Bíbor 60 m 8,04 mp
Skriván Bíbor Magasugrás 140 cm egyéni csúcs
Suvák Bori 60 m gát 10,02 mp egyéni csúcs
Suvák Bori Magasugrás 155 cm egyéni csúcs
Borhy Anna 60 m gát 9,30 mp egyéni csúcs
Borhy Anna Magasugrás 170 cm aranyjelvényes szint
Garamvölgyi Petra Távolugrás 518 cm fp egyéni csúcs
Garamvölgyi Petra 60 m 8,35 mp fp egyéni csúcs
Gyéresi Luca 60 m gát 11,17 mp
Gyéresi Luca Távolugrás 459 cm fp egyéni csúcs
Schmidt Bence 60 m 7,40 mp egyéni csúcs
Schmidt Bence Távolugrás 572 cm egyéni csúcs
Brunner Hugó 60 m 7,81 mp egyéni csúcs
Brunner Hugó Távolugrás 554 cm egyéni csúcs
Pesti Tulipán 60 m 8,55 mp
Pesti Tulipán Távolugrás 451 cm
Erát Dalma 60 m 8,5 mp
Erát Dalma Távolugrás 481 cm egyéni csúcs
Rab Ákos 60 m 7,65 mp egyéni csúcs
Rab Ákos Távolugrás 572 cm fp egyéni csúcs
Szeifert Iza 60 m 8,53 mp
Szeifert Iza Távolugrás 478 cm fp egyéni csúcs
Locskai Anna 60 m 9,07 mp
Locskai Anna Távolugrás 450 cm
Szép Viola Gréta 60 m 8,09 mp
Szép Viola Gréta Távolugrás 509 cm
Kovács Zoltán 60 m 8,04mp egyéni csúcs
Kovács Zoltán Távolugrás 479 cm egyéni csúcs

 


 

Január hónap következő versenye a SPORT XXI. PROGRAM TEREMATLÉTIKAI VERSENYE, 
DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ I. fordulója volt Bonyhádon, 2018. 01. 20-án, a gyermek korosztályú (U11 és U13) kis sportolóinknak.

Összesen 17 csapat versengett.

Az U11-es csapat 4. helyen végzett. A csapat tagjai: Kislaki Péter, Marosvölgyi Ádám, Filákovity Dana, Jauck Julianna, Molnár Gréta, Baksa Milo, Kordé Kinga.

Az U13-as csapat a 3. helyen végzett a Bonyhád „A” és a DOVASE „A” csapatai mögött. A csapat tagjai: Burján Adrienn, Putsay Bence, Lajos Zénó, Udvarácz Zorán, Elekes Natália, Stettner János, Stettner Viktória, Varga-Lamporette Liza, Terjánszki Liliána, Schmidt Viktória.

Mindkét korosztályos csapatunk nagyon fiatal összeállításban állt fel. U11-es kis csapatunkban 8 éves kis sportoló is szerepelt, Kordé Kinga személyében, aki talán a legfiatalabb versenyző volt az egész mezőnyben.

 

U11 és U13-as csapatok a bonyhádi SportXXI csapatversenyen

 


 

Kárpáti Enikő a Budapest Régió Nyílt Fedettpályás Bajnokságán kezdte meg az idei szezont, szintén 2018. január 20-án, Budapesten a BOK csarnokban. Enikő egy hetes edzőtáborozás után állt rajthoz, és 171 cm-es fedettpályás egyéni csúccsal a 3. helyen zárta az abszolút női magasugró mezőnyben a versenyt. Az eredmény egyben ifjúsági aranyjelvényes szint is, és 2 cm-re marad el csupán az ifjúsági EB nevezési szintjétől.

 

Kárpáti Enikő a Budapest Bajnokság 3. helyezettje új fedettpályás egyéni csúccsal

 


 

Január hónap soron következő versenye az Atlétikai Club Bonyhád 2018. évi téli felkészülési ranglista versenysorozatának 2. fordulója volt, január 24-én, melyen a rúdugróink álltak rajthoz.

A versenyen Borhy Anna is belépett a 3 m-es rúdugrók táborába, kereken 3 m-es eredményével.

Garamvölgyi Petra 330 cm-es egyéni csúcsot ugrott, ami nagyon biztató így a szezon elején. Ifi aranyjelvényes szint serdülőként!

Név Szül. év Versenyszám Eredmény Megjegyzés
Garamvölgyi Petra 2003 Rúdugrás 330 cm egyéni csúcs
ifi aranyjelvényes szint (serdülőként)
Borhy Anna 2002 Rúdugrás 300 cm egyéni csúcs
Brunner Hugó 2004 Rúdugrás 290 cm
Locskai Anna 2005 Rúdugrás 240 cm
Csiszár Tmea 2006 Rúdugrás 160 cm
Putsay Zoltán 1974 Rúdugrás 340 cm

 


 

Január hónap utolsó versenyei sportolóink számára a Magyarország Fedettpályás Újonc Atlétikai Bajnoksága és a MASZ nyílt versenye voltak 2018.01.27-28-án, Budapesten, a BOK csarnokban.

Az újoncok között Locskai Anna leány rúdugrásban országos bajnoki 2. helyen végzett holtversenyben.

Locskai Anna újonc leány rúdugrás bajnoki 2. hely

 

Távolugrásban Erát Dalma és Locskai Anna is bejutottak a nyolcas döntőbe, ahol végül Dalma az 5. helyen, míg Anna a 8. helyen végzett.

Erát Dalma a leány 60 m-en (ami a verseny legnépesebb versenyszáma volt) a „B” döntőbe került, ahol 3. helyen ért célba.
A MASZ nyílt versenyén történő indulás nevezési szintekhez kötött. A serdülő és ifi korosztályos versenyzőink közül 4 sportolónk is felversenyezhetett a felnőtt abszolút mezőnybe eddigi eredményeik alapján, ami fontos mérföldkő.
A MASZ nyílt versenyén sportolóink a következő eredményeket érték el.
 – Borhy Anna megnyerte az ifjúsági leány 60 m gátfutást (9,32 mp), és új egyéni csúccsal 3. helyen végzett az abszolút női magasugró mezőnyben (171 cm). Anna 2 cm-es közelségbe kerül az ifjúsági EB szinthez. 

– Garamvölgyi Petra a legjobb serdülő eredménnyel 6. lett az abszolút női rúdugró mezőnyben (310 cm).

– Skriván Bíbor a legjobb serdülő eredménnyel 6. lett az abszolút női 60 m-es mezőnyben (7,96 mp).

– Schmidt Bence a 2. legjobb serdülő idővel tisztességesen helyt állt az abszolút férfi 60 m-es mezőnyben (7,46 mp). Pár századmásodperccel maradt csak le a „B” döntőről. 

 

Februárban folytatjuk a megmérettetéseket a serdülő és ifjúsági korosztályos országos bajnokságokkal, a felnőtt magyar bajnoksággal, további felkészülési és nyílt versenyekkel, a PSN Zrt. kupával, és egy nemzetközi sprinter versennyel az EAP versenysorozat keretében Belgiumban.

 

GYORSABBAN! MESSZEBBRE! MAGASABBRA! EGYRE TÖBBEN!

 

Kiemelkedően eredményes szezonkezdet a hétvégén a PSN Zrt. ügyességi atlétáitól

Az idei év első 3 országos meghívási körű versenyén a PSN Zrt. ügyességi atlétái összesen 13 alkalommal álltak a dobogó valamely fokán, és további számos pontszerző helyezéssel és egyéni csúcsokkal zárták a versenyeket.

Mészáros Babett országos bajnoki címet szerzett  leány újonc 5km-es gyaloglásban.

Mészáros Babett országos bajnok – leány újonc 5 km-es gyaloglás

 

1)   Tiszaújváros XVII. Nemzetközi atlétikai versenye és Atlétikai Magyar Liga verseny egyben: 1-12. helyezett pontszerző

Név

Szül. év Versenyszám Eredmény

Helyezés

Schmidt Bence 2004 Súlylökés (3 kg) 9.90 m

1.

Schmidt Bence 2004 80 m 10.07 mp

1.

Skriván Bíbor 2003 100 m 12.82 mp

2.

Borhy Anna 2002 Magasugrás 154 cm

4.

Borhy Anna 2002 Ötösugrás 15.17 m

5.

Garamvölgyi Petra 2003 100 m 13.30 mp

5.

Skriván Bíbor 2003 300 m 44.27 mp

6.

Garamvölgyi Petra 2003 Ötösugrás 15.14 m

6.

Csiszár Balázs 2003 Ötösugrás 15.56 m

8.

Baranyai Luca 2003 100 m 13.52 mp

11.

Csiszár Balázs 2003 300 m 42.36 mp

11.

Gyéresi Luca 2003 Ötösugrás 13.64 m

11.

Baranyai Luca 2003 Ötösugrás 12.83 m

15.

Gyéresi Luca 2003 Magasugrás 125 cm

21.

Schmidt Bence – újonc fiú 80 m 1. hely

Skriván Bíbor – serdülő leány 100 m 2. hely


2)    
Magyarország 2017. évi Gyalogló Bajnoksága, 20 km- es felnőtt egyéni és csapatverseny, Fiatalkorúak Gyalogló Országos Bajnoksága, Békéscsaba

Mészáros Babett újonc korosztályos országos bajnoki címet szerzett.

Név

Szül. év Versenyszám Eredmény

Helyezés

Mészáros Babett 2004 5 km (újonc) 31:58:00

1.

Dombi Viktória 2003 5 km (serdülő) 32:05:00

8.

 

3)    4. Ecsedi László emlékverseny, Albertirsa (gyermek korosztályok)

Név

Szül. év Versenyszám Eredmény

Helyezés

Putsay Bence 2007 Távolugrás 417 cm

1.

Putsay Bence 2007 Magasugrás 125 cm

1.

Kislaki Péter 2008 Távolugrás 375 cm
Kislaki Péter 2008 Magasugrás 105 cm

2.

Burján Adrienn 2006 60 m 8.66 mp

2.

Burján Adrienn 2006 Magasugrás 140 cm

1.

Locskai Anna 2005 Távolugrás 457 cm

2.

Locskai Anna 2005 Magasugrás 125 cm

3.

Skriván Bíbor 2003 100 m 12.90 mp

1.

Rácz Mátyás 2005 Magasugrás 130 cm

2.

Burján Adrienn és Locskai Anna – leány magasugrás 1. és 3. hely

 

Rácz Mátyás, Kislaki Péter, Putsay Bence ugró palánták

Burján Adrienn magasugrásban, Putsay Bence pedig magasugrásban és távolugrásban az idei korosztályos országos ranglista élére ugrott az elért eredményével.

Versenyek a június 11-12-ei hétvégén

Az előttünk álló hétvége ismét versenydús lesz.

Szombat:

A csapat egy része a szombati napon Zalaegerszegen megrendezésre kerülő „2016. évi vidékbajnokság – Zalaegerszeg” versenyen vesz részt Zalaegerszegen. A versenyen indulókat az edzők jelölik ki. Versenyszámok minden korcsoportban lesznek.

Szintén a szombati napon Kárpáti Enikő ismét Csehországban versenyez majd, az ifjúsági válogatott keretében a négy nemzet (CZE-HUN-SLO-SVK) közti válogatott viadalon.

Vasárnap:

Vasárnap Veszprémben  kerül megrendezésre az „58. Nemzetközi Atlétikai Balaton Bajnokság„, ahol serdülő korosztálytól felfelé lesznek a versenyek, és ugyanezen a napon, ugyanitt lesz a gyerekek számára szervezett „Kis Balaton Bajnokság” is.