2018 Január – Eredményes szezonkezdet minden korosztályban

A 2018-as évet nagy aktivitással kezdtük meg januárban.

 

Első versenyünk az idei évben a MASZ nyílt rúdugró felmérő versenye volt, Budapesten a BOK csarnokban , 2018.01.13-án.

A versenyen a következő eredmények születtek:

Név Versenyszám Eredmény Megjegyzés
Locskai Anna Rúdugrás 250 cm új egyéni csúcs, korcsoportjában legjobb eredmény
Borhy Anna Rúdugrás 290 cm
Gyéresi Luca Rúdugrás 240 cm
Brunner Hugó Rúdugrás 290 cm egyéni csúcs beállítás,
évfolyamában legjobb eredmény

 


 

Januárban a 2. versenyünkön a gyermek sportolóink (U11 és U13-as korosztály) álltak rajthoz a Boros Dezső gyermekversenyen, Bonyhádon, szintén január 13-án.

A versenyen 20 gyermek korosztályú (U11 és U13) kis sportolónkkal vettünk részt.

A gyerekek nagyon eredményesen szerepeltek, összesen 29 dobogós helyezést értek el:

– 14 első hely
– 10 második hely
– 5 harmadik hely

5 sportolónk mindkét versenyszámában a dobogó legtetejére állhatott: Burján Adrienn, Jauck Julianna, Kislaki Péter, Marosvölgyi Ádám és Putsay Bence.

Az eredményes szereplésnek köszönhetően idén ismét a PSN Zrt. gyermek csapata hozhatta el a csapatok közti verseny kupáját is, a Bonyhád és a Szekszárd csapatai előtt.

A Boros Dezső gyermekverseny győztes csapata a PSN Zrt.

Részletes eredménylista:

Név Versenyszám Helyezés
Burján Adrienn 60 m I.
Burján Adrienn magasugrás I.
Hőgye Petra magasugrás I.
Jauck Julianna 60 m gát I.
Jauck Julianna magasugrás I.
Kislaki Péter 60 m I.
Kislaki Péter távolugrás I.
Krausz Zara súlylökés I.
Lajos Zénó Noel 600 m I.
Marosvölgyi Ádám súlylökés I.
Marosvölgyi Ádám magasugrás I.
Putsay Bence 60 m gát I.
Putsay Bence magasugrás I.
Udvarácz Zorán távolugrás I.
4×1 körös lány váltó „A” II.
Csiszár Timi 60 m gát II.
Csiszár Timi 300 m II.
Elekes Natália súlylökés II.
Filákovity Dana 60 m gát II.
Hőgye Petra 60 m gát II.
Krausz Zara magasugrás II.
Lajos Zénó Noel 60 m II.
Varga-L. Liza súlylökés II.
Várkonyi Bálint súlylökés II.
Elekes Natália távolugrás III.
Molnár Gréta magasugrás III.
Stettner Viktória 60 m gát III.
Stettner Viktória magasugrás III.
Terjánszky Liliána 60 m gát III.
Schmidt Viktória magasugrás IV.
Udvarácz Zorán 60 m IV.
4×1 körös fiú váltó V.
Németh Kitti 60 m V.
4×1 körös lány váltó „B” VI.
Molnár Gréta 60 m VI.
Stettner János 60 m gát VI.
Várkonyi Bálint 300 m VI.
Németh Kitti 300 m VIII.
Stettner János súlylökés VIII.
Terjánszky Liliána távolugrás VIII.
Schmidt Viktória 60 m XI.

 


 

Soron következő versenyünk a Bonyhádon megrendezett  téli felkészülési ranglista versenysorozat 1. versenye volt január 17-én.

A versenyen megszületett az első ügyességi atlétikai aranyjelvényes szint teljesítés 2018-ban. Tulajdonosa Borhy Anna, ifjúsági leány magasugrás versenyszámban, 170 cm-es eredménnyel.

További biztató eredmények születtek több versenyszámban is.

 

Név Versenyszám Eredmény Megjegyzés
Skriván Bíbor 60 m 8,04 mp
Skriván Bíbor Magasugrás 140 cm egyéni csúcs
Suvák Bori 60 m gát 10,02 mp egyéni csúcs
Suvák Bori Magasugrás 155 cm egyéni csúcs
Borhy Anna 60 m gát 9,30 mp egyéni csúcs
Borhy Anna Magasugrás 170 cm aranyjelvényes szint
Garamvölgyi Petra Távolugrás 518 cm fp egyéni csúcs
Garamvölgyi Petra 60 m 8,35 mp fp egyéni csúcs
Gyéresi Luca 60 m gát 11,17 mp
Gyéresi Luca Távolugrás 459 cm fp egyéni csúcs
Schmidt Bence 60 m 7,40 mp egyéni csúcs
Schmidt Bence Távolugrás 572 cm egyéni csúcs
Brunner Hugó 60 m 7,81 mp egyéni csúcs
Brunner Hugó Távolugrás 554 cm egyéni csúcs
Pesti Tulipán 60 m 8,55 mp
Pesti Tulipán Távolugrás 451 cm
Erát Dalma 60 m 8,5 mp
Erát Dalma Távolugrás 481 cm egyéni csúcs
Rab Ákos 60 m 7,65 mp egyéni csúcs
Rab Ákos Távolugrás 572 cm fp egyéni csúcs
Szeifert Iza 60 m 8,53 mp
Szeifert Iza Távolugrás 478 cm fp egyéni csúcs
Locskai Anna 60 m 9,07 mp
Locskai Anna Távolugrás 450 cm
Szép Viola Gréta 60 m 8,09 mp
Szép Viola Gréta Távolugrás 509 cm
Kovács Zoltán 60 m 8,04mp egyéni csúcs
Kovács Zoltán Távolugrás 479 cm egyéni csúcs

 


 

Január hónap következő versenye a SPORT XXI. PROGRAM TEREMATLÉTIKAI VERSENYE, 
DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ I. fordulója volt Bonyhádon, 2018. 01. 20-án, a gyermek korosztályú (U11 és U13) kis sportolóinknak.

Összesen 17 csapat versengett.

Az U11-es csapat 4. helyen végzett. A csapat tagjai: Kislaki Péter, Marosvölgyi Ádám, Filákovity Dana, Jauck Julianna, Molnár Gréta, Baksa Milo, Kordé Kinga.

Az U13-as csapat a 3. helyen végzett a Bonyhád „A” és a DOVASE „A” csapatai mögött. A csapat tagjai: Burján Adrienn, Putsay Bence, Lajos Zénó, Udvarácz Zorán, Elekes Natália, Stettner János, Stettner Viktória, Varga-Lamporette Liza, Terjánszki Liliána, Schmidt Viktória.

Mindkét korosztályos csapatunk nagyon fiatal összeállításban állt fel. U11-es kis csapatunkban 8 éves kis sportoló is szerepelt, Kordé Kinga személyében, aki talán a legfiatalabb versenyző volt az egész mezőnyben.

 

U11 és U13-as csapatok a bonyhádi SportXXI csapatversenyen

 


 

Kárpáti Enikő a Budapest Régió Nyílt Fedettpályás Bajnokságán kezdte meg az idei szezont, szintén 2018. január 20-án, Budapesten a BOK csarnokban. Enikő egy hetes edzőtáborozás után állt rajthoz, és 171 cm-es fedettpályás egyéni csúccsal a 3. helyen zárta az abszolút női magasugró mezőnyben a versenyt. Az eredmény egyben ifjúsági aranyjelvényes szint is, és 2 cm-re marad el csupán az ifjúsági EB nevezési szintjétől.

 

Kárpáti Enikő a Budapest Bajnokság 3. helyezettje új fedettpályás egyéni csúccsal

 


 

Január hónap soron következő versenye az Atlétikai Club Bonyhád 2018. évi téli felkészülési ranglista versenysorozatának 2. fordulója volt, január 24-én, melyen a rúdugróink álltak rajthoz.

A versenyen Borhy Anna is belépett a 3 m-es rúdugrók táborába, kereken 3 m-es eredményével.

Garamvölgyi Petra 330 cm-es egyéni csúcsot ugrott, ami nagyon biztató így a szezon elején. Ifi aranyjelvényes szint serdülőként!

Név Szül. év Versenyszám Eredmény Megjegyzés
Garamvölgyi Petra 2003 Rúdugrás 330 cm egyéni csúcs
ifi aranyjelvényes szint (serdülőként)
Borhy Anna 2002 Rúdugrás 300 cm egyéni csúcs
Brunner Hugó 2004 Rúdugrás 290 cm
Locskai Anna 2005 Rúdugrás 240 cm
Csiszár Tmea 2006 Rúdugrás 160 cm
Putsay Zoltán 1974 Rúdugrás 340 cm

 


 

Január hónap utolsó versenyei sportolóink számára a Magyarország Fedettpályás Újonc Atlétikai Bajnoksága és a MASZ nyílt versenye voltak 2018.01.27-28-án, Budapesten, a BOK csarnokban.

Az újoncok között Locskai Anna leány rúdugrásban országos bajnoki 2. helyen végzett holtversenyben.

Locskai Anna újonc leány rúdugrás bajnoki 2. hely

 

Távolugrásban Erát Dalma és Locskai Anna is bejutottak a nyolcas döntőbe, ahol végül Dalma az 5. helyen, míg Anna a 8. helyen végzett.

Erát Dalma a leány 60 m-en (ami a verseny legnépesebb versenyszáma volt) a „B” döntőbe került, ahol 3. helyen ért célba.
A MASZ nyílt versenyén történő indulás nevezési szintekhez kötött. A serdülő és ifi korosztályos versenyzőink közül 4 sportolónk is felversenyezhetett a felnőtt abszolút mezőnybe eddigi eredményeik alapján, ami fontos mérföldkő.
A MASZ nyílt versenyén sportolóink a következő eredményeket érték el.
 – Borhy Anna megnyerte az ifjúsági leány 60 m gátfutást (9,32 mp), és új egyéni csúccsal 3. helyen végzett az abszolút női magasugró mezőnyben (171 cm). Anna 2 cm-es közelségbe kerül az ifjúsági EB szinthez. 

– Garamvölgyi Petra a legjobb serdülő eredménnyel 6. lett az abszolút női rúdugró mezőnyben (310 cm).

– Skriván Bíbor a legjobb serdülő eredménnyel 6. lett az abszolút női 60 m-es mezőnyben (7,96 mp).

– Schmidt Bence a 2. legjobb serdülő idővel tisztességesen helyt állt az abszolút férfi 60 m-es mezőnyben (7,46 mp). Pár századmásodperccel maradt csak le a „B” döntőről. 

 

Februárban folytatjuk a megmérettetéseket a serdülő és ifjúsági korosztályos országos bajnokságokkal, a felnőtt magyar bajnoksággal, további felkészülési és nyílt versenyekkel, a PSN Zrt. kupával, és egy nemzetközi sprinter versennyel az EAP versenysorozat keretében Belgiumban.

 

GYORSABBAN! MESSZEBBRE! MAGASABBRA! EGYRE TÖBBEN!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük