Elkezdjük a felkészülést a 2021-es versenyszezonra

A mai nappal megkezdjük a következő évi versenyszonra történő felkészülést. Az első hetekben rengeteg futás, köredzések, dombok, hegyek, lépcsők, medicinlabdák, ugrálókötél, TRX, zsámoly, súlymellény és társaik lesznek a legkedvesebb edzőpartnereink.

Mindehhez megérkezett a mai napon hozzánk egy újabb szállítmány segítség az Alapítvány számára befolyt 1%-os adófelajánlások és további támogatások felhasználásával. 🙏

 

 

💪 Van pattanó, falhoz és egymáshoz vágós és sima dobálandó fajta is 💪


 

A most következő felkészülés mindenképpen rendhagyó lesz, hiszen fedett létesítményhasználat hiányában közelebb maradunk egész téli időszakban a természethez.

 

KÉSZÜLJETEK TI IS!

 

 

Alapozó túra – Október 3.

Hagymányos módon egy hosszabb túrázással tervezzük indítani a következő versenyszezonra való felkészülésünket, amennyiben az égiek is engedik ezt nekünk.

Alapozó túra pillanatkép 2017 októberéből

A túra tervezett időpontja: Október 3., Szombat, délelőtt 9 órai indulással Mecseknádasdról.

Tervezett útvonal: Mecseknádasd – Ófalu – Erdősmecske – Zengővárkony (kb. 24-25 km). Igény esetén rövidített távon is lehetőség lesz becsatlakozni.

Szeretettel várjuk sportolóinkat, barátokat, családtagokat és minden további érdeklődőt!

Érdeklődni Zolinál és/vagy Zsókánál lehet. Gyertek!

 

Elszállt a 2020-as versenyszezon – Egy szokatlan év összefoglalása

Garamvölgyi Petra rúdugró verseny bemelegítése közben
fotó: Ambrus László

 

Minden szempontból szokatlan év a 2020-as. Február elején óriási lendülettel indult neki csoportunk a fedettpályás versenyeknek, csillogó szemekkel, csodálatos célokkal és álmokkal az akkor még előttünk álló évre: U18 EB Rieti, U20 VB Nairobi, válogatott viadalok, egyéni csúcsok, országos csúcsok, korosztályos országos bajnoki helyezések – nagyokat álmodtunk. Fantasztikusan indult az év (klikk), januárban rögtön 2 korosztályos országos csúccsal rúdugrásban Garamvölgyi Petrától (U18 EB szint is egyben), és számos fedettpályás egyéni csúccsal, valamint egy U20-as VB szintteljesítéssel – ez utóbbi Farkas Bencétől 200 m-en Bécsben.

Következtek a további hazai felkészülési versenyek majd a fedettpályás országos bajnokságok, melyek sorában első a felnőtt OB volt. Garamvölgyi Petra még 2 alkalommal döntött fedettpályán korosztályos országos csúcsot először 400 cm-rel, majd a felnőtt OB-n 410 cm-rel, amivel a magyar felnőtt mezőnyben a 2. helyen végzett, és a korosztályos (U18) világranlista élére ugrotta fel magát.  A felnőtt OB-n Farkas Bence 21,47 mp-es futással 200 m-en szintén 2. helyen végzett.  Petra ifjúsági, Bence junior korú versenyzőként ért a felnőtt mezőny országos dobogójára, kiváló eredményekkel.

 

Garamvölgyi Petra 410 cm-es ifjúsági országos csúcsa

 

A fedettpályás országos bajnokságokat az ifjúsági és junior korosztályok bajnokságaival zártuk. Országos bajnoki címet szerzett Garamvölgyi Petra ifjúsági rúdugrásban, Borhy Anna junior rúdugrásban, Farkas Bence junior 200 m-en.  

Farkas Bence junior 60 m-en bajnoki ezüstérmet, Brunner Hugó ifjúsági távolugrásban bajnoki bronzérmet szerzett. Borhy Anna 5. helyen zárt a junior távolugrók között, Garamvölgyi Petra 6. helyen az ifjúsági 60 m mezőnyében egyéni csúccsal,  és Erát Kristóf is 6. helyen futott célba az ifik között 60 m-en, szintén egyéni csúccsal. 

Az ifjúsági és junior fedettpályás országos bajnokság érmei

 

EZT A SIKERSOROZATOT KÖVETTE A MÁRCIUSI TELJES LEÁLLÁS A PANDÉMIA HELYZETBEN, MAJD A HAZAI ÉS NEMZETKÖZI VERENYNAPTÁR MÓDOSÍTÁSAI – AZ ÖSSZES KIEMELT KOROSZTÁLYOS NEMZETKÖZI VERSENY TÖRLÉSE VAGY KÖVETKEZŐ ÉVEKRE TÖRTÉNŐ HALASZTÁSA.

IFJÚSÁGI EB (RIETI – OLASZORSZÁG) – 2021-RE HALASZTVA

EYOF (EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIA) – 2022-RE HALASZTVA

JUNIOR VB  (NAIROBI – KENYA) – 2021-RE HALASZTVA

 

A szabadtéri versenyszezonra már alapvetően változtak meg a célok az idei évre vonatkozóan, mivel többszörösen nehezített feltételek között teljesítették sportolóink az egész szabadtéri szezont. A korosztályos világversenyek halasztását illetve törlését követően, az ügyességi atléták számára erősen korlátozott felkészülési körülmények között készülve, komoly motivációs problémákkal és többen egészségügyi problémákkal küzdve illetve nehezítve, sorozat versenyterhelésben haladtak a hetek és hónapok, a szezon végén már nagyon erőltetett menetben. Év elején még álmodtunk, szezon közepén már csak tisztességes helytállással teljesíteni akartuk az idei szezont.

A szabadtéri versenyszezonban összesen 21 versenyen indultak sportolóink az ország különböző pontjain illetve egy külföldi versenyt vállaltunk Ausztriában: Bonyhád, Szekszárd, Gödöllő, Veszprém, Tatabánya, Budapest – MTK/IKARUS/FTC/Honvéd pálya, Graz, Debrecen, Székesfehérvár és végül Pécs voltak a verseny állomások júniustól szeptember közepéig.

Top Meeting Graz – férfi 200 m befutó Farkas Bencével

A szabadtéri szezon legjobb eredményei:
  • Július 2., Veszprém Egyéni csúcsok versenysorozata I. forduló Farkas Bence junior férfi 300 m-en 34,30 mp-es idővel 1. hely, országos junior ranglista 2. helyén zárta a szezont
  • Július 3., Szekszárd nyílt verseny – Brunner Hugó 693 cm-es egyéni csúccsal nyerte a versenyt, amivel vezeti az országos ifjúsági férfi távolugró ranglistát az idei évben
  • Július 18., Top Meeting Graz – Farkas Bence férfi 200 m 1. hely
  • Erát Kristóf 1 alkalommal, Farkas Bence 4 alkalommal futott a korosztályos 4×100 m-es válogatott váltóval felkészülési versenyen
  • Garamvölgyi Petra felnőtt országos bajnokság 3. hely női rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 8-9.)
  • Farkas Bence junior országos bajnok férfi 200 m-en 21, 42 mp-es idővel, amivel a korosztályos országos ranglista 3. helyén zárta a szezont  (Budapest, MTK pálya, augusztus 15-16.)

Farkas Bence a junior férfi 200 m 2020. évi országos bajnoka

  • Farkas Bence junior országos bajnoki 2. helyezés férfi 100 m-en 10,73 mp-es idővel, amivel a korosztályos országos ranglista 4. helyén zárta a szezont  (Budapest, MTK pálya, augusztus 15-16.)
  • Farkas Bence a Gyulai Memorial  200 m-es férfi síkfutás országos futamában 1. hely 21,59 mp-es idővel (Székesfehérvár, augusztus 19.)
  • Brunner Hugó ifjúsági országos bajnok távolugrásban (Debrecen, augusztus 22-23.)

Brunner Hugó ifjúsági országos bajnok, távolugrás

  • Garamvölgyi Petra ifjúsági országos bajnoki 3. hely rúdugrásban (Debrecen, augusztus 22-23.)
  • Garamvölgyi Petra az ifjúsági liga döntő bajnoka rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)

Garamvölgyi Petra az ifjúsági liga döntő bajnoka

  • Borhy Anna junior liga döntő 2. helyezett rúdugrásban (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)
  • Farkas Bence junior liga döntő 2. helyezett 100 m-en és 3. helyezett 200 m-en (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)
  • Garamvölgyi Petra szuper liga döntő 2. helyezett rúdugrásban, egyben korosztályos országos ranglista vezető eredmény az ifjúságiaknál  (Budapest, MTK pálya, szeptember 12-13.)
  • Farkas Bence szuper liga döntő 2. helyezett 200 m-en (Budapest, MTK pálya, augusztus 29-30.)

 

Viszlát 2020!

 

 

2020 Január – Pezsgő évkezdés

Magasra tettük az idei évben a léceket és a célokat sportolóinkkal, hiszen korosztályos világversenyek éve kezdődött meg 2020 elején: Ifjúsági Európa Bajnokság (Rieti, Olaszország) és Junior Világbajnokság (Nairobi, Kenya). Felkészülési terveink ezen versenyekre fókuszálva épülnek fel, a célhoz vezető út pedig számos hazai és külföldi versenyállomással tarkított.  Kiemelt versenyzőink mögött pedig nevelkedik fel az új generáció, akik jó példát láthatnak maguk előtt nap mint nap.

Szerencsések vagyunk, hiszen a befektetett munka szépen megmutatkozik az eredményekben is, és egyre többen kapnak kedvet a Sportok Királynőjének való hódolásnak a környezetünkben. Izgalmas és különleges úton járunk, a folyamatos fejlődés útján.

Januári versenyeink sorát a Vienna Indoor Gala-val nyitottuk január 11-én Bécsben. A versenyen rajthoz álló összes versenyzőnk egyéni csúcsot teljesített saját versenyszámában, és rögtön ranglistavezető eredmények sora került az eredménylistára. Az eredmények közül kiemelkedik Brunner Hugó 678 cm-es távolugró eredménye és Farkas Bence 21,34 mp-es 200 m síkfutás eredménye. De a többiek is belecsaptak a lecsóba. Garamvölgyi Petra és Erát Dalma egyéni csúcsot értek el 60 m síkfutásban és távolugrásban (fedett pályás eredményeket nézve), Borhy Anna 60 m gáton és távolugrásban, és Farkas Bence befutott 7 mp alá (6,99 mp) 60 m-en is.

Vienna Indoor Gala képei

Farkas Bence és Brunner Hugó – mosolygós szezonkezdet

A január 16-ai bonyhádi téli felkészülési versenyt követően a következő kiemelt versenyállomás a január 18-ai Budapest Bajnokság volt. A verseny legkiemelkedőbb pécsi eredményét Farkas Bence hozta, aki bebizonyította, hogy nem volt véletlen a bécsi szezonkezdet: újra 7 mp alá került 60 m-en (ismét 6,99 mp), és 21,49 mp 200 m-en, mellyel a Budapest Bajnokság dobogójának 1. fokára léphetett fel Bence, a férfi abszolút korosztályos mezőnyben. Ugyanezen a versenyen Garamvölgyi Petra 380 cm-es rúdugró eredményével szintén jól indította a rúdugró évet, és a Budapest Bajnokság  abszolút mezőnyének a 2. helyén végzett.

Garamvölgyi Petra úton a 380 cm felé

Következő versenyünk a Sport XXI Dél-Dunántúl Régió téli csapatbajnoksága volt Bonyhádon január 25-én, ahol az U11-es  kis csapat a 4. helyen, az U13-as A csapat a 2. helyen, a B csapat pedig a 13. helyen végzett.

U11 és U13-as csapatok a Sport XXI-es DDR csapatversenyen

Január 25-én a versenyző korosztály a Pozsonyban megrendezett ORV-n (Olimpiai Reménységek Versenye)  állt rajthoz, miközben Garamvölgyi Petra a stockholmi Just Pole Vault nemzetközi rúdugró gálán tette magasra a lécet.

Az ORV-n Farkas Bence 60 m-en 7,03 mp-es idővel a 2. helyen végzett junior korosztályban, míg 300 m-en futott 34,39 mp-es idejével lefutotta a teljes mezőnyt. Ugyanezen a versenyen Erát Kristóf új egyéni csúccsal 4. helyen zárt az ifjúsági fiúk 60 m-es versenyszámában, Borhy Anna 2. helyen végzett távolugrásban és döntőbe került 60 m gátfutás versenyszámban.

Az ORV versenye közben érkeztek a hírek, hogy Petra új korosztályos  (ifjúsági) fedettpályás országos csúcsot ugrott Stockholmban, 392 cm-es eredménnyel.

Garamvölgyi Petra a 392 cm teljesítése utáni pillanatban

392 cm-es mosoly – Just Pole Vault, Stockholm

Belefutunk kicsit a februárba is.

Február 1-jén ismét Bécs felé vettük az irányt, ahol a Track&Field Vienna Indoor nemzetközi felnőtt versenyen álltak rajthoz kiemelt versenyzőink közül néhányan. Farkas Bence ismét 7 mp alá futott 60 m-en, ezúttal egy 6,97 mp-es egyéni csúccsal nyerte az abszolút mezőnyben a B döntőt. 2 db 60 m után Bence  21,54 mp-es 200 métere a junior korosztály legjobb futása volt a versenyen.

És akkor még egy kis Garamvölgyi Petra – újabb korosztályos (ifjúsági) fedettpályás országos csúcs rúdugrásban, ezúttal 396 cm-rel. 🇭🇺

 

 

Innen megyünk tovább. Februárban következnek a korosztályos országos bajnokságok. Vannak további célok még az Edzésnaplókban…

 

Adó 1% felajánlási lehetőség

KÖSZÖNJÜK, HOGY VELÜNK TARTASZ AZ ÚTON!

Pécsi Atlétika Alapítvány – Adószám: 18847482-1-02

Letölthető nyomtatvány: Pécsi Atlétika Alapítvány Adó 1% Rendelkező Nyilatkozat
Adó 1% felajánlási lehetőség civil szervezetek számára online: https://ado1szazalek.com/

 

 

SZJA 1+1% általános információk

A személyi jövedelemadóról (rövidítve: SZJA) szóló törvény lehetőséget biztosít a magánszemélyeknek arra, hogy befizetett adójuk 1+1%-ának felhasználásáról saját maguk rendelkezzenek.

A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról a 1996. évi CXXVI. törvény döntött. 1997 óta ajánlhatják fel a befizetett személyi jövedelemadójuk 1%-át, illetve 1998 óta a befizetett személyi jövedelemadójuk 1+1%-át.

Az adó 1+1 százalék felajánlása nem kerül semmibe. Amennyiben az adófizető nem rendelkezik az adója 1+1%-áról, abban az esetben az államra száll át.
A rendelkezésre azonban, csak annak a magánszemélynek van lehetősége, akinek adófizetési kötelezettsége van, s jövedelemadóját határidőre maradéktalanul befizeti az adóhatóságnak vagy attól részletfizetési, illetve fizetési halasztási engedélye van.

A befizetett adó az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös pénztári egyéni számlára, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számlára az adózó által átutalni rendelt összeg levonása után fennmaradó összeg.

Az „első” 1% felajánlható egy civil szervezeteknek: ide tartoznak az egyesületek, alapítványok, és közalapítványok.

A +1 százalék felajánlható az Egyházi Törvény által elismert egyházaknak, vallásfelekezeteknek, vallási közösségeknek feltéve, ha azt az adóhatóság technikai számmal látta el. 2012 februárjában bővítette utoljára a parlament az elismert egyházak listáját, amely azóta nem változott.

Az szja 1+1% felajánlása az adófizetőnek nem kerül semmibe, a kedvezményezettek részére értékük azonban felbecsülhetetlen. Amennyiben az adófizető állampolgár nem rendelkezik az egy százalék felajánlásáról, úgy az összeg az állam pénztárában kerül, mint befizetett adó.

A személyi jövedelemadó 1%- aként felajánlott forintokból sokféle, közcélt szolgáló érték képződik, képződhet. Ez a civil társadalom nagy lehetősége, amikor közvetlenül, és mindenféle lemondás nélkül rendelkezhet befizetett adójáról, amellyel kézzelfoghatóan segíthet egy általa választott ügyet.

 

Megkezdtük a felkészülést a 2020-as szezonra

„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”

A tegnapi napon megkezdtük a következő versenyszezonra történő felkészülésünket a versenyző csoportunkkal.

Az első alapozó edzésre minden csapattagnak egy lapon, írásban összegezve kellett meghatároznia, hogy miért jár le az edzésekre, mik a céljai, mit tud és mit akar vállalni a saját céljai elérése érdekében atlétika terén.

A célok között szerepelnek hétköznapi célok is, és vannak olyanok is, akik nagy álmokkal és célokkal vágnak bele a következő versenyszezonra történő felkészülésnek. Mindegyik fajta célkitűzésnek és útnak megvan a helye a csoportban, de mindegyikhez alapvetően más út, hozzáállás, elvégzendő munka és áldozatvállalás szükséges. Mi a lehetőséget biztosítjuk a nálunk sportoló fiataloknak, a kereteinken belül, a saját maguk által kitűzött célok eléréséhez. Az út sokszor nehéz, soha nem egyenes, vannak benne komoly emelkedők és hullámvölgyek is, de mindegyik út előrefelé s felfelé vezet – minden nap leküzdeni önmagunkat.

Sok lépcső vár ránk

 

A célversenyek sorában:

1) Az összes hazai rendezésű korosztályos országos bajnokság fedettpályán és szabadtéren egyaránt

2) Diákolimpiai versenyek

3) Budapesti Atlétikai Szövetség által szervezett versenyek idehaza és külföldön

4) További hazai rendezésű versenyek

5) U18-as Európa Bajnokság Rietiben (Olaszország)

6) U20-as Világbajnokság Nairobiban (Kenya)

 

7) Gymnasiade Jinjiang (Kína) 

 

 

Az idei szezon megkoronázása a Serdülő korcsoportban

2019.09.28. piros napos ünnepként kerül be az idei évi pécsi eredménynaptárba. Ezen a napon rendezték a szlovéniai Ptuj városában az U16-os korosztály számára az öt nemzet közötti / CZE-HUN-SLO-SVK-CRO / válogatott viadalt.

A nemzeti válogatottak versenyében a magyar leány csapat 208 ponttal győzött,  a fiúk 219 ponttal második helyen végeztek a csehek mögött, összesítésben pedig Csehország győzött, mindösszesen 2 ponttal Magyarország válogatottja előtt.

Pécs városát két serdülő atléta képviselte a viadalon. Brunner Hugó a fiú távolugrás mezőnyében élete eddigi legjobbjával, 682 cm-es ugrással elcsente a cseh távolugró óriások elől az aranyat a 6. sorozatban, utolsó kísérleténél. Hugóban egész évben benne bújkált már egy nagy eredmény, amit most sikerült remek időzítésben megmutatnia. 

Brunner Hugó az U16-os válogatott viadal távolugró bajnoka

 

A magyar válogatott 4×100 m-es fiú sprintváltóban az első két váltótag szintén Pécs képvisletében segítette a stafétát. Schmidt Bence a váltó kezdőembereként Brunner Hugónak adta a váltóbotot, majd további két magyar váltótársuk, Pesti Máté (Csepeli DAC) és Chen Kevin (FTC) közreműködésével a magyar váltó elsőként ért célba a csehek és a szlovákok váltói előtt.

A bajnok 4×100 m-es fiú váltó

Brunner Hugó a váltó bajnoki címével együtt tehát duplázott, ezzel Hugó lett a legeredményesebb magyar fiú atléta a válogatott viadalon. Ezért is külön köszönet jár a váltó összes tagjának is!

A legeredményesebb magyar leány (Kövér Fanni) és fiú (Brunner Hugó) U16-os válogatott atléta a viadalon

Az egész magyar U16-os válogatott csapat előtt le a kalappal!  Nagyon jó érzés volt szombaton magyarnak lenni Ptujban! És még jobb érzés volt pécsinek lenni szombaton Ptujban!

Brunner Hugó és Schmidt Bence – Pécs U16-os válogatott atlétái

 

Az atletika.hu cikke a témában:

Öt nemzet közti serdülő válogatott viadal Szlovéniában

 

Öt korosztályos országos bajnokság, 7 országos bajnoki dobogós eredmény

Sikeres szabadtéri országos bajnoki szezonon vannak túl ügyességi atlétáink és az őket felkészítő edzők. Rendkívül aktívan telik a nyár.

Az idei évben a korosztályos országos bajnokságok sorát Magyarország Junior és Utánpótlás Atlétikai Bajnokságával kezdtük meg június 15-16-án, az IKARUS pályán. A junior bajnokságon Kárpáti Enikő leány magasugrásban junior országos bajnoki címet szerzett 172 cm-es eredménnyel 🥇. Rab Ákos a nagyon erős fiú 400 m-es síkfutás mezőnyében 8. helyen végzett 51,17 mp-es idővel, első éves juniorként.

A junior országos bajnokságot követően Miskolc volt a következő állomás, ahol Magyarország Ifjúsági Atlétikai Bajnoksága került megrendezésre június 29-én és 30-án. A miskolci ifi OB-n Garamvölgyi Petra országos bajnoki 2. helyezést ért el leány rúdugrásban, 370 cm-es egyéni csúcs beállítással, aranyjelvényes szinttel 🥈. Petra hosszú (több mint 8 hónapos) sérülést követően robbant vissza a magyar korosztályos élmezőnybe, első éves ifjúsági korosztályos versenyzőként.

Budapest és Miskolc után következett Győrben Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, július 12-14 között. A legfiatalabb versenyző korosztály legcsillogóbb pécsi érmét Brunner Hugó nyakába akasztották, aki serdülő országos bajnoki címet szerzett fiú távolugrásban, 655 cm-es eredménnyel, aranyjelvényes szinttel 🥇. Hugó a fiú távolugráson kívül befutott a fiú 100 m-es síkfutás döntőjébe is, ahol 6. helyen végzett 11,60 mp-es eredménnyel.

Az újonc és serdülő országos bajnokságon számos további bíztató eredményt hoztak atléta palántáink:

  • Gyimesi Rudolf országos bajnoki 2. helyezést ért el az újonc fiúk 3000 m-es gyaloglás mezőnyében, egyéni csúccsal 🥈.
  • Schmidt Bence 5. helyen ért célba a serdülő fiú 100 m-es síkfutás döntőjében 11,54 mp-es idővel. Ugyanezen versenyszámban Kovács Zoltán a B döntő 3. helyét, összesített a 11. helyet szerezte meg 11,92 mp-es egyéni csúccsal.
  • Az újoncok mezőnyében Burján Adrienn ötösugrásban a 6. helyen végzett, míg távolugrásban szintén döntőbe jutott, és végül a 8. helyen zárta a versenyt.

Az utánpótlás korú országos bajnokságokat követően július 27-28-án került megrendezésre a 124. Atlétikai Magyar Bajnokság, melynek Budapesten az MTK atlétikai centruma adott otthont. Az esőszünettel tarkított felnőtt bajnoki versenyen szintén örülhettünk bajnoki dobogós eredménynek, melyet ezúttal Garamvölgyi Petra szállított a női rúdugrás mezőnyében elért 3. helyezésével, egyéni csúcsát ismét beállítva, első éves ifjúsági versenyzőként, a legfiatalabb felnőtt bajnoki dobogósként az egész mezőnyben 🥉. Kárpáti Enikő a női magasugrás versenyszámban a 4. helyen végzett a felnőtt mezőnyben. 

Az idei szabadtéri szezon legutolsó országos bajnoki versenye számunkra Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága volt, melyet Budapesten, az Iharos pályán rendeztek augusztus 3-án és 4-én. A junior hétpróbázók mezőnyében Kárpáti Enikő újabb országos bajnoki címmel gazdagította az eredménylistát, 4780 pontos egyéni csúccsal 🥇. Enikő teljesítménye a felnőtt mezőnyben a bajnoki 2. helyezést is eredményezte egyúttal 🥈. 

A rövid pihenő időszakok után atlétáink már megkezdték e felkészülést az őszi liga döntőkre és a további kiemelt versenyekre. 

Az U11 és az U13 csapat is dobogón a szekszárdi Sport XXI regionális csapatversenyen

2019.05.23-án Szekszárdon versenyeztek legkisebb atlétáink, a MASZ Dél-Dunántúli Regionális Sport XXI csapatversenyén.

A szeszélyes májusi időjárás szerencsére esőt most nem hozott, csak hűvös széllel bolondította meg a versenyt.

Az U11-es legkisebb atléta palánták csapata a 2. helyet szerezte meg a csapatversenyben.

A csapat tagjai: Jakab Anna, Putler Pėter, Kordé Kinga, Bálint Gréta, Kislaki Gergő, Gyéresi Zalán, Golykovics Milán, Timár Dávid.

U11-es csapat – 2. hely

Az U13-as csapat a 3. helyet szerezte meg a csapatversenyben. A csapat tagjai: Kislaki Péter, Várkonyi Bálint, Stettner Viktória, Stettner János, Lajos Zénó , Marosvölgyi Ádám, Márta Dorina, Kisfali Blanka.

U13-as csapat – 3. hely

Gratulálunk lányok és fiúk!

Felkészítők: Fekete Viktória és Kövesi Enikő

1 2 3 4 9